Lakásfelújítás a Ventil segítségével

A Ventil csapat

Pár évvel ezelőtt szüleim építkezésbe fogtak és akkor elég sok olyan kérdéssel kellett szembenézniük, amit korábban nem is gondoltunk volna. Na meg egy épülő ház azért elég nagy dolog, a család rendszeresen megnézte, hogy haladnak, besegítettünk olyan kisebb munkákban, amikhez nem feltétlenül volt szükség kőműves bagázs felkérésére. Persze nem ettől sikerült befejezni a házat, de legalább mi is beszálltunk picit az építkezésbe, tanultunk belőle, meg azért jó közös program, ha az ember közösen, kvázi kalákában dolgozik másokkal.

Ennek kapcsán tudom, hogy mi az a Ventil. Szüleim nem egy gépészeti terméket kellet beszerezzenek az épülő házba, köztük egy gázkazán működtette fűtésrendszert is felszereltek. Több helyről is kértek árajánlatot, emlékszem, egy teljes hétvégét eltöltöttünk bemutató szalonokban, ide oda sétálgatva, hogy akkor most hogy is néz ki, mennyire tagolt a radiátor. Kicsit az esküvőmre emlékeztetett a helyzet, ahol a tervezési fázisban annyira fontos kérdésnek tűnt, hogy milyen dekor is lesz az asztal közepén, pedig utólag már nem is emlékszem rá teljesen. Na valahogy így volt szerintem anyám is a Ventil radiátorokkal.

Ventil kandalló

Úgyhogy ha nem is saját bőrünkön megtapasztalva, de volt már némi múltunk abban, hogy mit hogyan is kell. Vagy legalábbis hogyan kell nekiállni annak, ha az ember műszaki berendezést akar venni avagy cserélni. Szüleim azóta sikeresen beköltöztek a házba, mi pedig összegyűjtöttünk annyit, hogy felújítsuk belőle a kecót. Én már nagyon vártam, persze a költségterven belül maradni kihívás, de azért jól elszórakoztam azon, hogy milyen csempe legyen a fürdőben, milyen kádat szeretnénk és fessük, vagy tapétázzuk-e a lakást? Minden luxusötletemet persze nem lehetett megvalósítani, úgyhogy inkább megszavaztunk egyet közülük: kandalló.

Én nem tudom, mi van a kandallóval, de egyszerűen úgy feldobja bármelyik otthont, van benne valami megnyugtató, ősi, és az egész igazán hangulatos. Úgyhogy kandalló kell, nem sarokkád és még a mosogató gépről is lemondtam. Egy-két barátnőm itt nagyot nézett, de aztán vállat vontak: nem nekik kell mosogatni végül is.. Úgyhogy a kandalló vásárlás kapcsán hamar megtaláltuk megint a Ventil oldalát és rájöttem, hogy én itt már jártam.

Legutóbb akkor ténferegtem a Ventil táján, amikor szüleimnek kerestünk napkollektort. Ez már a ház megépülte után volt, és pár évvel később már volt annyi tartalékuk, hogy hozzátoldjanak még egy energiaforrást környezetbarát módon. Úgyhogy a honlap logikájával már tisztában lévén viszonylag hamar megtaláltuk a választékot. Kályhából több volt, de mi víztartályos kandallót szerettünk volna, hogy bizonyos szinten a berendezés azért hozzájáruljon a lakás energiafelhasználásához is.

A Ventil szolgáltatás

A kandallók közt hamar kizártunk kettőt a méret miatt, aztán még egyet az anyaga okán. A Ventil oldalon így maradt még három, de igazából ugyanattól a gyártótól. Néztem férjemre, hogy akkor ő mit mond, de megállapítottuk, hogy műszaki szempontból ugyanazt tudja mindegyik, úgyhogy itt már igazából a küllem dönt. Ezt viszont sokkal jobb élőben mérlegelni, nem egy kép alapján. Úgyhogy a Ventil Épületgépészet honlapot hátrahagyva elfurikáztunk azon a hétvégén egy bemutatóterembe, hogy jobban és közelebbről szemügyre vehessük a kandallókat.

Szerencsénkre nem kellett túl messzire menni, Szigetszentmiklósig utaztunk csupán. Rövid várakozás közben megcsodáltam a szebbnél szebb dizájner fürdőszobákat, olyan csaptelepekkel, hogy megszólaltak. De hát sajnos ez nem a mi árkategóriánk.. Mindenesetre a kandalló luxusából nem engedvén megnéztük a választékot. Kicsit más volt, mint a Ventil oldalán, de igazából hamar rájöttünk, hogyaz az egy extra egy kis bóvli, amit inkább nem mernénk megkockáztatni, akármennyire is az a legolcsóbb.

Miután a láttamozásnak hála dűlőre jutottunk, fel is mentem a Ventil kínálatból megrendelni a kiszemeltet. Kicsit hamarabbra ígérték a kiszállítást, mint azt én korábban számítottam, úgyhogy azonnal összebeszéltünk a kivitelezővel: mennyire volna gáz, ha addig betennénk a konyhába? Szerencsére meg tudták oldani, bár az látszott, hogy nincs elragadtatva az ötlettől, mert így kerülgetniük kell majd a munkálatok során.

Ventil szállítás

Az ígért időpontban meg is érkezett a csomag. Én égtem a vágytól, hogy széttépjem az egészet egy schnitzerrel, de a család óva intett tőle, hogy felvágjam a Ventil matricát. Egy felől hevességemben a felragasztott garancia papírnál akartam kezdeni, másfelől a csomagolásra még szükségünk volt. Amíg folytak az egyéb munkálatok, ebben csücsült. Teljesen egyetértek ezzel az ötlettel, mert a falak visszacsiszolása olyan porral járt, hogy cseppet sem bánom, hogy az mind nem ragadt a vadonat új kandallóra.

A beüzemelésnél nem voltam ott, épp üzleti úton voltam vidéken. A család azt is hazudta nekem, hogy később lesz csak kész, hogy hagy legyen meglepetés. Hát sikerült. Mire hazaértem, vígan ropogott a tűz, leterítettek egy pihe puha szőnyeget elé – amit természetesen felügyelet nélkül nem hagyunk majd pont a tűztér közelében – és behűtve várt egy üveg bor. Nagyon megérte!