laborvizsgalat-pic1

Laborvizsgálat: ne féljünk tőle!

Laborvizsgálat: egy napos program, vagy mégsem?

Bizonyára mindenki ismeri a következő menetet: elmegyünk a háziorvoshoz valamilyen panasszal, s ha ő neki tudja határozottan megállapítani, mi lehet a baj, akkor tovább küld minket egy laborvizsgálat elvégzésére. A beutalóval a kezünkben felkeressük a legközelebbi labort, ahol kivárjuk a sorunkat, hogy levegyék a vérmintát, aminek az eredménye egy-két hét alatt készül el, s nekünk kell utánajárnunk, mi a helyzet. Magánlaboroknál ez teljesen másképp zajlik. Egyrészt nem kell órákat várnunk egy félperces vérvételre, mert nem fogja Marika néni az egész életét elmesélni az ápolónőknek odabent, majd Pista bácsi azt, hogy az unokái épp bejárták a világot, de neki csak fáj a háta, viszont gyönyörű a sárgabarack. Mindig kiakadok, amikor előttem négyen vannak, mégis egy óra alatt kerülök sorra, s csodák csodájára én egy perc múlva már kint is vagyok. A másik eset az, amikor az idősek tolakodnak. Nem tudom, hova sietnek, de én speciel munkába. És fel vannak háborodva, ha nem vagyok engedékeny. Mentségemre szolgáljon, hogy ha azt látom, hogy az illető rosszul van, nehezen viseli az ottlétet stb. akkor én ajánlom fel, hogy menjen előre. De a legtöbb esetben erről szó sincs. Sokszor azaz érzésem, hogy egy olyan fordított univerzumban élünk, ahol nem az számít, hogy az embernek szoros időbeosztása van, hanem az, hogy az élvez elsőbbséget, aki nyugalmazott és nem siet a munkahelyére, a gyerekért, a vonathoz stb. Hozzáteszem, a körzetünkben lévő labor klimatizált és a székek sem a legkényelmetlenebbek. 

laborvizsgalat-pic2

Laborvizsgálat: amikor könyörögni kell a beutalóért

Amikor nekiültem ennek a bejegyzésnek, nem panaszcikket akartam írni, mégis azt veszem észre, mennyi kellemetlenség ér mások miatt (jogtalanul, néha jogosan), amit el is kerülhetnék, ha megbízható helyen végeztetek laborvizsgálatot. Sokszor nem is az az elsőszámú probléma, hogy várnom kell, hanem az, hogy el sem jutok addig a fázisig. Ha te szeretnél laborvizsgálatot végezni, de nincs olyan orvos, aki indokoltnak találja (legtöbbször a háziorvos), akkor meg vagy lőve. Nem állíthatsz oda a laborba, hogy jöttél lecsapoltatni magad papír nélkül. Kivéve, ha már eleve független labornál próbálkozol. Oda ugyanis nem kell az orvos beleegyezése, s nem kell plusz egy kört futnod a papírért sem. Egy telefonnal elintézhető a bejelentkezés.

Laborvizsgálat: amikor örülsz, ha egy hónapon belül megvan az eredmény

Nem akarok én mindig mindenkit savazni. Értem, hogy az egészségügy hagyományos időkben is meglehetősen túlterhelt. Probléma, hogy egy laborvizsgálat leletére heteket kell várni, de ez van. Ami viszont nem oké, az az, ha a vizsgálati eredmények pontatlanok. A független intézmények nem engedhetik meg maguknak a pontatlanságat, mert ettől is függ, hányan veszik igénybe a szolgáltatást. Mivel nem az van, hogy ömlenek be oda az emberek, ezért az egész szolgáltatás színvonalasabb. Gyakorlatilag össze sem hasonlítható a kettő. Cserébe viszont térítéses, s ez nagyon sokszor visszatartja az embereket. Az azonban kétségtelen, hogy pontos, megbízható és hamar elérhetőek legyenek a leletek, mert sokszor az ember versenyt fut az idővel. Ilyenkor egyszerűen nem várhatunk egy hónapot arra, hogy megtudjuk, mit mutat a vérképünk. A korai felismerés is éppoly fontos nagyon sok betegségnél, s a stádiumok akár óráról-órára változhatnak. Arról már nem is beszélve, ha olyan állapotunk van, amely befolyásolja az életminőségünket, a munkaképességünket, a beszámíthatóságunkat. Ha nem győződtünk meg, akkor https://www.synlab.hu/lakossagi/magazin/laborvizsgalat-kulcs-a-diagnozishoz oldalon még találunk érveket arra, miért drága az egészségünk.

laborvizsgalat-pic3

Laborvizsgálat: utálom a tűket

Az életünkben elkerülhetetlen az, hogy párszor megszúrjanak. Értelemszerűen minél kisebb(vékonyabb) egy tű, annál kevésbé érezzük, de van, aminél nem oldható meg. A laborban vérmintát vesznek tőlünk, amelyhez egy nagyobb átmérőjű tűre van szükségünk. Előfordulhat, hogy több adagra van szükség az állapotunk feltérképezéséhez. A legjobb, ha megpróbáljuk megnyugtatni magunkat. Beszélgessünk a nővérrel, aki a dolgokat intézi. Két szót sem fogunk vele váltani, máris vége az egész macerának. Néhány perc ülés után pedig mehetünk a dolgunkra. Az élet nem állt meg.