És akkor azt mondja nekem, hogy vegyünk hűtős furgont!

Hűtős furgon kell a házhoz

Maradjunk annyiban, hogy én nem egészen erre gondoltam. És töredelmesen bevallom, hogy voltak fenntartásaim, amikor bedobta egy beszélgetés alkalmával, hogy milyen jó lenne egy hűtős furgon biznisz. Tény, hogy én csaj vagyok, és amikor arról beszéltünk a bátyámmal, hogy csináljunk közös rendezvényszervezői vállalkozást, engem a dekoratőr és a catering összehangolása izgatott inkább, mint az, hogy hogyan szállítsunk ezt azt amazt. Az az alvállalkozók dolga, nem? Aztán kezdtem látni, hogy ez őt sokkal inkább izgatja és nagyon elragadta a ló, hogy milyen jó is lenne.

Hát oké, én nem leszek semmi jónak az elrontója, de akkor át kell gondolni a koncepciót. Én ugyan eleve cukrászként végeztem, de sosem kellett csak ebből megélnem, afféle hobbi volt. Hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy ez nemhogy lehetséges, de valójába a legideálisabb volna. Bátyám a hűtős furgon segítségével ide oda furikázza majd a cukrászremekeket, amiket én rittyentek. Én meg nyargalok utána az opellal és viszem a dekorációt. Ha nagyobb volumenű szükséges, akkor pedig intézem a dekorcéget, az ő asztala meg a kajafront, ha igény van rá. Ez úgy nagyjából azonos leosztásnak tűnt.

Hűtős furgon fenntartása

Becsületére legyen mondva, bátyám úgy kiirodalmazta a hűtős furgon minden csínját bínját, hogy a végére szinte betéve tudta az összes engedélyszámot. Készítettünk is közösen egy költségtervet, hogy mennyi lenne leműszakiztatni, szervízelni, karbantartani és hol is lehet azt megcsinálni, mert nem minden autószalon ért a hűtőrészéhez.

Igazából az egy külön műszaki hely, mint később megtudtam. Az éves autópálya matricáktól kezdve mindent megnéztünk, hogy a hűtős furgon költségeivel teljesen tisztába kerüljünk. Tekintve, hogy a téli szezonban kevesebb rendezvényre számíthatunk, ahol kelleni fog, bátyám előrukkolt egy B tervvel is. A holtszezonban miért ne fuvarozhatnánk bármi mást?

Igazság szerint jól jött a gondolat, mert eleve csak rendezvényszervezésre alapozni azért necces. Mifelénk télen már leginkább zárt terű rendezvények vannak, azokból se sok. A bérelt helyszínek meg nagyrészt adják a saját kapcsolati rendszert, ahova akár be lehet kerülni apránként, de nem elsőre. A hűtős furgon ellenben egy olyan igény, ami hozzánk küldheti a megrendelőket, akkor is, ha semmi közük a rendezvényekhez.

Bevetésen a hűtős furgon

A beszerzés volt talán a legnehezebb. Egy felől kölcsönt módosítottunk, hogy akkor ez is beleférjen a keretbe. Az önrész nem lett volna elég egy komplett hűtős furgon megvásárlására és őszintén szólva nem is bánom, hogy így maradt némi tartalék. Ha egyvalami biztos egy vállalkozás indításakor, akkor az az, hogy lesznek váratlan, be nem kalkulált kiadások.

És lett is. Már eleve a papírozásnál. A hűtős furgon ugyan használtan, de igen jó állapotban került hozzánk, az átíratás körül volt pár olyan költség, ami önmegában nem volt sok, de ha azt a néhány húsz-harmincezer forintos tételt összeadtuk, akkor bizony kerek szép számokat kaptunk. A bürokrácia viszont le is lassította a bevetést, úgyhogy hiába vállaltuk el az első megbízást óvatosan, két hét ráhagyással a kalkulált papírozás után, mégis zabszem volt a fenekünkben, hogy nem lesz kész időben és még nekünk kell majd furgont bérelnünk.

Az első megrendelésünk egy esküvő volt, én azonnal beleszerettem. Bátyám inkább annak örült, hogy van és kipróbálhatja akcióban, mit bír a hűtős furgon. Ugyanis szabad téren tartották a lagzit – na például ezért is imádtam – egy réten felállított sátorban. Egyrészt oda kellett valahogy juttatni a tortát és az aprósüteményeket, másfelől hűtve tárolni, amíg el nem érkezik az éjfél. Szerencsénkre a dekorral is engem bíztak meg, úgyhogy én egész este sütöttem, aludtam amennyit tudtam, aztán kora reggel már rohantam is díszíteni. Kicsit sok luft időt hagytam, amikor is döntöttem magamban a kávét, de majd több rutinnal okosabban szervezek.

Bátyám és a hűtős furgon estefelé érkeztek, én ezalatt visszamentem haza és bepakoltam mindent a furgonba. Kértem bátyámat, hogy asszisztáljon, mert a tortát jobb, ha ő rögzíti – én végig az út alatt frászba voltam, hogy baja esik vagy valami. Nagy lebőgés lett volna. De hálaégnek jól szuperált minden. Alig aludtam valamit, aztán vasárnap meg délig durmoltunk, de azért a sikeres első projekt kedvéért koccintottunk egyet.

A hűtős furgon fenntartása

Az előző tulajtól bátyám okosan megkérdezte, hogy pontosan mik is voltak a fenntartásai költségek, mert mi is irodalmaztunk, de azért a személyes tapasztalat mindent überel. A hűtős furgon amúgy nem sokkal bonyolultabb, mint egy személyautó, csak magasabbak a költségek. A saját kocsidnál sem esik jól, ha hirtelen lendkereket kell cserélni többszázezer forintért, na ugyanígy van a hűtőkocsinál is egy vállalkozás esetében.

Úgyhogy megegyeztünk abban, hogy lesz egy félretett kis keret a hűtős furgon nevén. Ide akkor is elrakunk minden hónapban, ha épp semmi várható költségről nem tudunk. Mert akkor max később, de valami úgyis lesz, ami elviszi. A nyár egyelőre nagyon hozza a bevételt, meglátjuk, a tél, hogyan alakaul.