Mit csinál egy közbeszerzési tanácsadó?

A közbeszerzési tanácsadó közege: a pályáztatási rendszer

Aki valaha is került már közelebbi kontaktusba egy komolyabb pályázattal, azt tudja, hogy a folyamat önmaga is egy szakterület. Persze, amilyen témakörben és iparágban az ember pályáz az a sajátja, amihez jól ért, ellenben ez nem készíti fel arra, hogy a pályázat milyen határidőkkel, bürokráciával és szervekkel hozza kapcsolatba. Meg lehet ezt természetesen oldani önerőből, kisilabizálni a kiírásokat, végigelemezni, betartani a határidőket, letölteni és főként kitölteni a különféle formanyomtatványokat. Nem lehetetlen.

Viszont kinek van erre mind ideje a pályázati terv kialakítása mellett? Hiszen az is rengeteg idő és energia, ráadásul szorít a határidő. Az ember nem szorul arra, hogy még egy ekkora feladatot koloncként a nyakába vegyen. Ráadásul minél nagyobb a pályázati összeg és a kockázat, annál több időnket veszi igénybe. Éppen ezért sokan veszik igénybe közbeszerzési tanácsadók szolgáltatásait, akiknek kifejezetten az a dolguk, hogy segítsék a megbízót ebben a bonyolult rendszerben eligazodni. Ez persze szép és jó, csak elég talányos. Mit is csinál a közbeszerzési szaktanácsadó valójában?

A közbeszerzési tanácsadó feladatköre

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a feladatuk a megbízó tevékenységnek jogszerűségét felügyelni. Bármit is tesz, vagy ad le, ha a közbeszerzési tanácsadóval egyetértésben teszi, akkor biztos lehet benne, hogy törvényesen járt el, sőt, abban is jó eséllyel bízhat, hogy a pályázat formai és jogi követelményeinek eleget tett. Ez persze nem jelenti, hogy szakmailag ő adta a legjobb ajánlatot, de mindenesetre az alapokat minden bizonnyal letette az asztalra és nem ezen fog múlni a pályázat sikere.

A megbízó lehet az ajánlattevő, de ugyanúgy az ajánlatkérő is. Ritkábban gondolunk rájuk, pedig az ajánlatkérőnek is számos feladata akad, ahol a közbeszerzési tanácsadó segíthet. Eleve össze kell állítani egy pályázati anyagot, ami egyszerre szakmai, de eleget tesz a jogi követelményeknek is. Ebből az egyik legfontosabb a pályázat elbírálásának megfogalmazása. Nem lehet túl tágan megadni a kritériumokat, hiszen akkor bárki pályázhatna és sosem érnénk a végére, de túl szűkre szabott sem lehet, mert akkor részrehajlással vádolhatnánk az intézményt. Ilyenkor jön jól a közbeszerzési szaktanácsadó segítsége, na meg a bíráló bizottság személyeinek kiválasztásakor. Rájuk szintén vonatkozik, hogy szükségszerűen egyszerre szakmabeliek, de nem érintettek legyenek.

Ha az ajánlattevő kérte fel a közbeszerzési tanácsadót, akkor is több feladatkörről lehet szó. Már a pályázat legelején, mikor még épphogy megjelent a kiírás, a folyamatos hírfigyeléssel is megbízható egy tanácsadó. Ha már a pályázati anyagot állítjuk össze, értelemszerű a segítsége, de a pályázat sikere esetén a kivitelezésben is fontos támpont az ő szakértelme: melyik mérföldkőhöz mikor mit szükséges elérni és, hogyan egyeztethetjük ezt össze a kivitelezés lépéseivel.

A közbeszerzési tanácsadó képzése

Ahhoz, hogy valakiből közbeszerzési tanácsadó legyen egy OKJs képzést szükséges elvégezni. Attól függően, hogy mennyire intenzív a kurzus, amire bejelentkeztünk, ez olyan egy-két év alatt meg is van. Gyakran előfordul, hogy cégek, akik rendszeresen pályáznak, egy alkalmazottjukat kiképeztetik közbeszerzési tanácsadónak. Ez mindkettőjüknek megéri, általában egy külön szerződéssel jár, ahol rögzítik, hogy a kurzust finanszírozza a cég, a dolgozó pedig adott ideig nem válhat meg a cégtől. Ez így mindkettőjüknek megéri, hiszen az alkalmazott kap egy ingyen képzést, a cég pedig egy szakmai munkaerőt, amire számíthat.

Ez a szint azonban nem elég mindenhez. Vannak olyan nagy összegű pályázatok, illetve olyan források – állami vagy EUs – amikhez külön képzettség szükséges. Ezt nevezik felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadói képzésnek, röviden faksz képzésnek, aminek már jóval több követelménye van. Ezekből egy a felsőfokú végzettség. Ez ideális esetben valami hasonlóan jogi képzettség, hiszen azt a viszonylag speciális területet így is úgy is meg kell ismerni a pályáztatási rendszer miatt.

Emellett szükséges még egy további képzés elvégzése, felelősségbiztosítás, illetve regisztráció az állam felé. Ezek mindegyike pénzbe és főként időbe kerül, így nem csoda, hogy faksz kevesebb van, de jóval magasabb bérért is dolgoznak. Az ilyen közbeszerzési tanácsadók már vállalhatnak negyven millió forint feletti összegű pályázatokat is.

A modern közbeszerzési tanácsadó

Korábban természetesen aktatáskányi paksamétákkal rótták az országot attól függően, hogy épp hol volt szükség rájuk. Manapság inkább laptoppal járnak, és természetesen az állam is igyekszik modernizálni a kommunikációt és a rendszert magát is. A pályázat formai és egyéb követelményei javarészt már online az EKR rendszer segítségével lehet és kell leadni.

Ez az úgynevezett elektronikus közbeszerzési rendszer az ügyfélkapuhoz hasonlóan ad lehetőséget a kormányszervekkel való online kommunikációra, amit tulajdonképpen ma már alapelvárás, hogy egy közbeszerzési tanácsadó ismerjen. Benne is foglaltatik az alap képzésben.