Fűszer vásárlás, hogy megfűszerezd az életed

A nagy fűszer vásárlás! Avagy a jó ételek titka

Imádom a fűszereket, így a fűszer vásárlás számomra valóságos rituálé. Minél több található a konyhámban, annál lelkesebben keresem az újfajta recepteket, hiszen valamennyi variációt ki akarok próbálni. Szerencsére a párom is nyitott az új ízekre, így szinte minden héten kerül valami újdonság az asztalra nálunk. Nagyon szeretjük a mediterrán és a mexikói ízeket, és az utóbbi időben több keleti fogást is kipróbáltunk. A tapasztalatom szerint az alapok szinte mindenhol ugyanazok, hiszen véges a zöldség és hús fajták mennyisége, ellenben, ha egy-két fűszert kicserélünk, már egy teljesen új ételt készítünk el. Így a fűszer vásárlás az utóbbi időben már arról szól, hogy minél ritkább féléket szerezzek be.

Kezdjük az alapoknál: a mindennapi fűszer vásárlás

Mielőtt bárki is a mély vízbe ugrana, először is nagyon fontos, hogy a konyhánk bővelkedjen az alapvető fűszerekben. Ezeket gyakorlatilag napi szinten használjuk és talán meg sem érdemes említenem őket, de szeretek a teljességre törekedni. Ez a fajta fűszer vásárlás a következőkre irányul: bors, fokhagyma, kömény, majoránna, petrezselyem, paprika, babérlevél, kakukkfű, bazsalikom, kaporlevél, oregánó, rozmaring, fahéj és így tovább. Ezek a fűszerek bármelyik sarki boltban vagy hipermarketben beszerezhetőek. Mivel a fűszer vásárlás bárhol, bármikor megoldható, így talán egy kicsit már unalmasak is. De csak egy kicsit. Igazából azok, akik unják a hagyományos fekete borsot – a fűszerek atyját -, érdemes egy kicsit kulinárisabb irányba kacsintgatniuk. Így jutottam én is el egy fűszer vásárlás során a hosszú borshoz, a szegfűborshoz, a zöldborshoz és még számos másik fajtához. Megtanultam azt is, hogy a bors helyettesíthető borsikafűvel, azonban ezzel a fűszerrel csínján kell bánni, nehogy megkeserítse az ételt. Nálam nincs gombás-rizs borsikafű és csili nélkül.

A második körös fűszer vásárlás

Ha már minden olyan fűszert beszereztünk, amelyet napi szinten használunk és már nagyon otthonosan bánunk velük, akkor érdemes egy kicsit bővíteni a repertoárt. A só-bors egy nagyon klasszikus fűszerezés és nem szabad alábecsülni! De a sokadik alkalommal már nem ad olyan ízélményt. Szeretjük, szeretjük (pl. a sóágyon ült csirke egy örök klasszikus a családban), de szeretnénk egy kicsit izgalmasabb ízeket. Ehhez jó kezdés, ha bekerül a fűszer vásárlás alatt a kosarunkba a gyömbér, a kurkuma, a lestyán, a mustármag és így tovább. Fűszerek, amelyekkel akkor is nagyon változatosat alkothatunk, ha óvatosan bánunk. A mustármagból könnyedén készíthetünk házi mustárt. A párom igazi mustárrajongó és a testvérem barátnője is (mustárral eszi a pizzát és a melegszendvicset). Ezért szinte szükségszerű volt a mustárkészítés fortélyait megtanulnom. Így pontosan tudom, mit rakok eléjük, és az ízek is sokkal tisztábbak, ha magunk készítjük el a mártogatósokat. A fűszer vásárlás után ezekkel egy teljesen új világ nyílhat meg előttünk.

Újszintű fűszer vásárlás

Ha már otthonosan mozgunk a megszokott áruházi fűszerek között, akkor nyithatunk egy új fűszer vásárlás felé. Számomra az volt az igazán új élmény, amikor a különböző fűszereket a desszertekhez kezdtem el használni. A megszokott és nagyon szeretett sütemények, pohárkrémek stb. egy teljesen új világa nyílt meg előtte. A csokoládé ívesebb lett, hála a tonkababnak, amely most már állandó lakója a fűszeres fióknak. Mind ismerhetjük a csilis, vagy mentás csokoládét, de egészen más ízélményt kaphatunk, ha még ennél is bátrabban fűszerezzük. Használhatunk kardamont, szegfűszeget, szerecsendió virágot. Ha bevállalósok vagyunk, akkor készítsünk csokoládé levest. Erről akkor hallottam először, amikor édesanyámmal Gyulán jártunk és meglátogattuk a kastélymúzeumot, ahol még a leveshez tartozó receptet is szemügyre vehettük. A régi arisztokrácia egyik nagy kedvence volt, és meglehet ideje felidézni, ha nagyot akarunk alkotni. A fűszer vásárlásnál csak annyi a dolgunk, hogy a kosarunkba kerüljön tonkabab vagy csokoládébors, amelyek felejthetetlenné fogják tenni levesünket – már amennyiben a tény, hogy csokoládé az alapja, nem lenne elegendő.

 

A fűszer vásárlás sajátos élmény

A tapasztalatom az, hogy az igazán ritka, de érdekes fűszerek nem kaphatóak minden boltban, ezért gyakran online rendeljük meg őket. Mivel a fűszerekből egészen kevés mennyiséget használ az ember, egy-egy rendelésből több hónapra elegendő alapanyagra teszünk szert. Félre értés, ne essék, nincs minden nap furcsának tűnő vacsora nálunk se. Imádjuk az olyan hagyományos ételeket, mint a sertéspörkölt, a babgulyás vagy a túros csusza, de nagyon jó néha elszakadni a kommersz ételektől és valami különlegesebbet kipróbálni. Az igazi élmény pedig az, hogy ameddig a szájízünknek tetszetős, addig nem rontottuk el, még akkor sem, ha a recept más ír elő. Szükségtelen pontról-pontra követni az ételek ízesítését, ameddig a végeredmény ízlik nekünk. Nagyanyáink se ragaszkodtak az írott szóhoz, és talán a székely káposzta ezért nálunk kicsit más, mint a párom szüleinél, de mindkettő annyira jól tud esni. Legyünk merészek!